Mezőgazdaság, borkultúra, gasztronómia
Kézműves hagyományok
Szőlészet-borászat
A magyarság 900 után vette birtokába a Dunántúl területét. A krónikák szerint a Balaton környéket Bulcsú-törzse szállta meg. A honfoglalók szláv, avar és frank népeket találtak itt. A források alapján megállapítható, hogy már ők is foglalkoztak földműveléssel és szőlőtermesztéssel. De már ezt megelőzően a késő római időkben is igen fejlett volt ezen a területen a gyümölcstermesztés. A fenékpusztai leletek tanúsága szerint szőlőt, diót, mandulát, cseresznyét, szilvát, almát és barackot is termesztettek a vidékünkön élt rómaiak. Apáról fiúra örökített agrotechnikájuk ötvöződött aztán a honfoglaló magyarok mezőgazdasági ismereteivel.
Reziben már az 1628-as feljegyzések beszámoltak arról, hogy földje megtermi a gabonát és a szőlőt. A lakosság megélhetési forrásait hosszú időkön keresztül az őstermelés képezte, a szőlő, gyümölcs és a zöldségfélék feldolgozása.
A nagy filoxéra járvány ideje alatt a régi szőlőfajták elpusztultak.
Az 1800-as évek közepén Ambrus Mihály rezi plébános tanította meg a rezieket a helyes szőlőművelésre és az ő kezdeményezésére termesztettek először a rizling szőlőt.
Ettől kezdve a táj jellegzetessége a rizlingszőlő lett, a vidéket ezért Rizlingországként emlegetik. Mára sajnos egyre kevesebben tudnak ebből megélni, de a szőlőművelés, borkészítés, a hozzá kapcsolódó gasztronómia a hagyományőrzésben ma is fontos helyet tölt be.
